Egyszerűen számítástechnika 10. o. – Számítás- és kommunikációtechnológia, középiskola.*
a 2004-es tantervnek megfelelő tankönyv
A tankönyv megfelel a 4598-as számú miniszteri rendelettel 2004. augusztus 31-én jóváhagyott tantervnek.
Az előző tanévben megismerkedünk a számítógépekkel – Windowssal, a szövegszerkesztéssel – Worddal valamint az internettel és a weblapok készítésével is – FrontPage. Ezek voltak az alapok, amelyre a későbbiekben építeni lehet. Most eljött az idő, hogy az előző ismereteinket felhasználva megismerkedjünk a mindennapi – ha úgy tetszik általános – számítógép kezelés következő lépéseivel.
Az első fejezetben a prezentációkészítés fortélyaival találkozhatunk. Megtudjuk az, hogy miképp kell egy jó szakdolgozatot, referátumot, vagy akár egy tetszőleges témát megfelelőképpen kiválasztani, előkészíteni, megszerkeszteni, majd legvégül sikeresen bemutatni. Megtanuljuk a prezentációk technikai szerkesztését, a diák rendszerezését, a rajzelemek, stílussablonok, színminták, animációk és effektusok használatát.
A második fejezetben a táblázatkezeléssel ismerkedhetünk meg. Lépésről-lépésre tanulhatjuk meg azt, hogyan kell táblázatokat létrehozni, szerkeszteni, rendezni, nyomtatni, képleteket használni vagy összesíteni. Megismerkedhetünk a munkafüzetekkel, munkalapokkal, diagramokkal, adatlistákkal és függvényekkel is. Röviden azt mondhatjuk, hogy a táblázatkezelés során megtanuljuk, hogyan lehet táblázatokkal rendszerezni adatainkat.
A harmadik fejezet az adatbázis-kezelés alapjait mutatja be számunkra. Megtudhatjuk, hogy amikor már egy-két táblázat nem elég adataink rendszerezett tárolására, hogyan használhatunk erre adatbázisokat. Megtudhatjuk, hogy milyen egy jól megszerkesztett adatbázis, hogyan lehet táblákat tervezni, adatokat szűrni és rendezni vagy bevinni űrlapok segítségével. A bevitt adatainkat pedig lekérdezések és jelentések segítségével nyerjük vissza.
Mindenki számára sok sikert, és természetesen a lehető legkellemesebb, de mindenek előtt eredményekben és tudásban leginkább gazdag tanulást kívánunk!
(A könyv előszava)
Tartalomjegyzék
Előszó
Prezentációkészítés
A prezentációkészítés alapjai
Bevezető
A prezentációkészítés aranyszabályai
Add el önmagad!
Bevezető
Tudatosítsuk céljainkat
A megfelelő téma
teljes tartalomjegyzék...
Magabiztos bemutatás
Microsoft PowerPoint 2003
Alapvető műveletek
Munkafelület
Oldalnézetek
Eszköztárak
Prezentációk megnyitása és mentése
Új prezentációk létrehozása
Oldalak szerkesztése
Diák beszúrása és törlése
Szövegek és felsorolások
Képek és grafikai elemek szerkesztése
Szövegdobozok
Rajzelemek, diagramok
Táblázatok
Megjelenési stílus szerkesztése
Animációk és effektusok
Diák közötti átmeneti animációk
Időzítések rögzítése
Események és nyomógombok
Bemutatók előkészítése
Bemutatók nyomtatása
Bemutatók elhelyezése CD-re
Kérdések, feladatok
Mintapélda
Feladat
A téma előkészítése
A prezentáció létrehozása
Címlap és mesteroldalak
A tartalom megszerkesztése
Képek és diagramok beszerkesztése
Külső állományok, példák hozzácsatolása
Bemutatás előkészítése
További diák elkészítése
Kérdések, feladatok
Táblázatkezelés
A Microsoft Excel 2003 alapjai
A munkafelület
A munkafüzetek használata
A munkalapok használata
Új munkalap beszúrása
Munkalap törlése
Munkalap átnevezése
Kérdések, feladatok
Táblázatok és diagramok
Táblázatkészítési alapfogalmak
Sorozatok generálása
Táblázatok készítése
Értéktől függő feltételes formázás
Diagramok
Diagramtípusok
Diagramok készítése
Diagram utólagos módosítása
Diagram típusának a megváltoztatása
Adatforrás megváltoztatása
Diagram részeinek utólagos formázása
Diagram törlése
Mintapélda
Cella- és cellatartomány-nevek használata
A nyomtatási terület beállítása
Táblázatok és diagramok nyomtatása
Kérdések, feladatok
Függvények
Statisztikai függvények
Matematikai és trigonometriai függvények
Logikai függvények
Dátum- és időkezelő függvények
Szövegkezelő függvények
Pénzügyi függvények
Mintapélda (PMT)
Mintapélda (PPMT)
Mintapélda (IPMT)
Sorozatösszeg számítása
Kérdések és feladatok
Célérték keresése
Kérdések és feladatok
Adatlisták
Adatmódosítás űrlap segítségével
Rendezés
Részösszeg és végösszeg képzése
Adatlista-kezelő függvények
Szűrés
Az automatikus szűrés
Szűrés feltételtáblával
Kimutatás készítése
PivotTabel-kimutatás készítése
Egy PivotTable-kimutatás utólagos módosítása
PivotChart-kimutatás készítése
Kérdések és feladatok
Adatbázis-kezelés
Az adatbázis-kezelés alapjai
Bevezető
Mi az adatbázis? Alapfogalmak
Az adatbázis-kezelő rendszerek főbb feladatai
Táblák létrehozása
Mezők létrehozása
Adatok bevitele
Rendezés, keresés
Lekérdezések és jelentések megvalósítása
Űrlapok kezelése
Adatbázis-szerkezetek
Hierarchikus adatbázis-szerkezet
Hálós adatbázis-szerkezet
Relációs adatbázis-szerkezet
Hogyan tervezzünk helyes adatbázist?
Az egyedek kiválasztása
Az egyedek attribútumainak meghatározása
Elsődleges kulcsok meghatározása
Relációk és külső kulcsok definiálása
A NULL érték
Kapcsolattípusok
1-1 típusú kapcsolatok
1-N típusú kapcsolatok
N-M típusú kapcsolatok
Normálformák
Első normálforma (1NF)
Funkcionális függőségek
Második normálforma (2NF)
Harmadik normálforma (3NF)
További hasznos tanácsok adatbázisok létrehozására
A Microsoft Access 2003 alapjai
Bevezetés
Az Access kezelőfelülete
Adatbázisok és projektek megnyitása és bezárása
Adatbázisok és projektek létrehozása és mentése
Üres adatbázis vagy projekt létrehozása
Az Access példaadatbázisainak megtekintése
Adatbázis létrehozása varázslóval
Adatbázis kontra alkalmazás
A Swichboard panel
Az adatbázis-vezérlőablak és a nézetek
Az adatbázis-vezérlőablak
Objektumcsoportok
Nézetek
Objektumok nyomtatása
Az adatbázis indulásának beállítása
Táblák
Táblák létrehozása
Tábla létrehozása adatlapnézetben (Datasheet View)
Tábla létrehozása varázslóval (Table Wizard)
Tábla importálása (Import Table)
Tábla létrehozása csatolással (Link Table)
Tábla létrehozása tervezési nézetben (Design View)
A tervezési nézet használata
A mezőlista elkészítése
Elsődleges kulcs meghatározása
Mezőtípusok (adatformátumok)
Mezőtulajdonságok
Táblák adatainak megjelenítése és módosítása
Bejegyzések közötti lépegetés
Új bejegyzés beszúrása
Sorok kijelölése
Bejegyzések törlése
Keresés táblában
Táblák formázása
Táblák rendezése mező alapján
Bejegyzések szűrése
Táblák közötti kapcsolatok
Táblák hozzáadása a kapcsolatokhoz
Táblák közötti kapcsolatok meghatározása
Hivatkozási integritás megőrzése
Illesztés típusának beállítása
Kapcsolatok utólagos módosítása
Lekérdezések
Mi a lekérdezés?
Lekérdezések menedzselése
Lekérdezések tárolása
Új lekérdezés létrehozása
Lekérdezések átnevezése és törlése
Lekérdezéstípusok
Kiválasztó lekérdezések (Select Query)
Kereszttáblás lekérdezések (Crosstab Query)
Adatmódosító lekérdezések
Lekérdezések futtatása és az eredmény megtekintése
Lekérdezések nézetei
Adatlapnézet (Datasheet View)
SQL-nézet (SQL View)
Tervezési nézet (Design View)
Lekérdezések létrehozása és szerkesztése
Lekérdezések létrehozása varázslóval (Simple Query Wizard)
Lekérdezések létrehozása tervezési nézetben (Design View)
Hozzáfűző lekérdezések létrehozása (Append Query)
Frissítő lekérdezések létrehozása (Update Query)
Törlő lekérdezések létrehozása (Delet Query)
Összesítő lekérdezések létrehozása
Paraméteres lekérdezések létrehozása
Táblakészítő lekérdezések létrehozása (Make-Table Query)
Kereszttáblás lekérdezések létrehozása (Crosstab Query Wizard)
Azonos elemek keresése (Find Duplicates Query Wizard)
Nem egyező elemek keresése (Find Unmatched Query Wizard)
Űrlapok (formok)
Mi az űrlap?
Űrlapok menedzselése
Űrlapok tárolása
Új űrlap létrehozása
Űrlapok átnevezése és törlése
Űrlapok nézetei
Adatok bevezetése űrlap nézetben (Form View)
A tervezési nézet (Design View)
Az adatlap nézet (Datasheet View)
Űrlapok készítése varázslóval (Form Wizard)
Autóűrlap típusú űrlapok készítése (AutoForm)
Űrlapok készítése tervezési nézetben (Design View)
Űrlapok részei
Űrlapelemek
Új elem űrlapra helyezése
Elemek kijelölése, méretezése és igazítása
Elemek tulajdonságainak megadása
Űrlapok tulajdonságainak megváltoztatása
A bejárási sorrend
Diagramok készítése
Jelentések (riportok)
Mi a jelentés?
Jelentések menedzselése
Jelentéstípusok
Jelentések készítése varázslóval (Report Wizard)
Autóriport jelentések készítése (AutoReport)
Jelentéskészítés tervezési nézetben (Design Wiev)
Csoportosítási jellemzők beállítása
Névjegykártya-készítés varázslóval (Label Wizard)
Jelentések megtekintése
Jelentések nyomtatása
Lapok, makrók modulok
Adatelérési lapok (Pages)
Mi az adatelérési lap?
Adatelérési lapok menedzselése
Adatelérési lapok készítése varázslóval (Page Wizard)
Adatelérési lapok készítése tervezési nézetben (Design View)
Makrók (Macros)
Mi a makró?
Makrók menedzselése
Makrók készítése
Makrók használata
Modulok (Modules)
Mi a modul?
Modulok készítése
Mintapélda
Feladat
A táblák megtervezése
Az egyedek meghatározása
A kapcsolatok meghatározása
A mezők meghatározása
A táblák létrehozása
Az adatbázis létrehozása
A mezők és az elsődleges kulcsok definiálása
A mezőkre vonatkozó szabályok megadása
A táblák közötti kapcsolatok meghatározása
A keresésvarázsló alkalmazása
Az űrlapok elkészítése
Lekérdezések összeállítása
A jelentések elkészítése
A Switchboard-panelek alkalmazása
Kérdések, feladatok
Könyvészet
Kapcsolódó termékek