Magyar szó Erdélyben III.

Weress Margit életpályája – amint azt visszaemlékezéseinek első két kötetében megelevenítette - a millenniumi időkben, egy jómódú tordai polgárcsaládból indult. Már felnőttként élte át az első világháború, majd az összeomlás éveit, s fiatal tanárként, Nagyenyeden, majd a kolozsvári Marianumban kezdte megtapasztalni a kisebbségi sorsot, s vált nem csak tanújává a kényszerűen önállósuló erdélyi magyar irodalom első lépéseinek: ekkor szövődik egy életre szóló barátsága Áprily Lajossal, majd Reményik Sándorral. Maga is írogat, de inkább előadóként válik részesévé a „hőskor” számos irodalmi eseményének, rendezvényének.
Élete úgy tűnik, révbe jut. Férje azonban, aki szintén tanár – s ez már a visszaemlékezés harmadik kötetében kibontakozó történet -, az új kisebbségi helyzetben úgy gondolja, jobban érvényesül, ha állami gimnáziumban vállal állást – így kerül a fiatal pár a dél-moldvai Bârladba, amely a románul alig tudó fiatalasszony számára különös kihívás. A férj aztán visszakerül Erdélybe, Segesváron kap állást, és megszületik első gyermekük. A fiatalasszony azonban – egyelőre állás nélkül és a gyermekneveléssel elfoglalva – csak egy időre követi férjét Segesvárra, s amikor visszatérhet a tanügybe, Székelyudvarhelyen, a tanítónőképzőben kap állást. Erre a különélésre aztán házasságuk is rámegy.
Az első két kötetben megismert hiteles környezetleírással a harmadik kötet is megörvendezteti az olvasót, méghozzá olyan igen eltérő világok megelevenítésével, mint amilyen a dél-moldvai kisváros (jelentős zsidó népességgel) vagy az akkor még túlnyomóan szász Segesvár, majd a színmagyar Székelyudvarhely, ahol őt megkülönböztetett szeretettel fogadják, s ahol kisfia és egész tanítónő-nemzedékek nevelésében maga is megtalálja élethivatását.
A visszaemlékezés az 1920-as évek végén abba marad. Weress Margit történetét azonban Reményik Sándorhoz írott, közel félszáz levele segítségével egészen az 1940-es évekig nyomon követhetjük – ezek a levelek ennek a harmadik kötetnek a szerves részét képezik.