Ábel a rengetegben. -

Ábel mi vagyunk, mindannyian, még a legelvetemültebbek is, azok is, akik kirobbantják a fát a Hargitán, akik ügyeskedni próbálnak, és azok is, akik vállalják a havasi létet, akik ésszel-hittel, puszta kézzel küzdenek meg a mindennapokért: mind-mind Ábelek vagyunk.
Ezért ismerünk olyan szívesen magunkra ebben a csudálatos könyvben. Mert valami olyan köszön vissza belőle, mintha varázstükörbe néznénk: hiteleset mutat, de csak azt láthatjuk meg belőle, amit szeretnénk.
Ha létezik nemzeti archetípus, akkor az „Ábel" az - és most gyorsan abbahagyom ezt, mert az ilyen csúnya szavakra minden bizonnyal lenne legalább három metsző, találó válasza Szakállas Ábelnek, amit aligha tennék ki az ablakba. Inkább csak annyit mondanék: ha sötét szobába nézel, az ablaküveg is tükör: talán ezért látjuk folyamatosan önnön arcunkat Ábelében.
És bár a világ sokat változott, nem sokat változott „Ábel" óta. Ma is van Hargita, van fenyőfa, vannak bankárok, vannak Surgyélánok és Fuszu­lánok. És vannak kicsi erdőpásztorok, de vannak ám somlyói ferences barátok is, és van emberi jóság, ami ellensúlyozza a bennünk lakozó sasevő megalkuvást.
És amíg mindez így van, együtt, addig nagy baj nem lehet. És mindaddig, amíg Tamási „Ábelét" olvassuk, szeretjük: ez így marad. Egyéb már nem is kell ehhez.
Legfennebb az a három dolog, amire bárhogy csóválná fejét most Szakállas Áron vagy Tamási Ábel, tőlük tanultuk: Hit, Hűség és Humor.
Tamási „Ábelére" nincs magyarázat. És nincs felelet sem, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs kérdés.
Ha mindez megvan bennünk, akkor örökké otthon vagyunk.

A könyvet 10 évesnél idősebbeknek ajánljuk.