Nagyenyed szóban-képben

A várost északról az Erdélyi-szigethegység bércei, délről a Maros síkja határolja. Erdély három gazdagsága, az arany, a só és a fa útjai keresztezték itt egymást. Innen ered német neve is, Strassbourg am Mieresch. A magyarok Nagyenyednek, a románok Aiudnak nevezik.
Azon a szellemi alapon, amelyet a Kollégium biztosított, a 19. századtól Enyeden is elkezdődött a polgárosodás. Létrehozta intézményeit, szokásait, kinevelte jeles személyiségeit. Volt itt Kaszinó és Iparos Önképzőkör, Nőszövetség és dalárda, tánciskola, főző- és szövőtanfolyam, a Múzeum Egyesület vándorgyűlése és márványlapú asztalkákkal berendezett cukrászda. A bástyákkal és várfallal körülvett kálvinista templom a városka lakóinak erkölcseire volt hivatott vigyázni. A Sétatér és a strand az ifjúság szórakozását szolgálta. Ez utóbbi azzal a kis szépséghibával, hogy az Úr 1933. esztendejében a közös fürdőzésről, ennek engedélyezéséről, illetve betiltásáról parázs vita zajlott a város napilapjában.
Ebbe a világba kalauzolja írások, versek, rajzok és festmények segítségével a könyv az olvasót, hogy ne csak Enyed festői környékét látogassa, hanem fedezze fel ennek az erdélyi kisvárosnak sajátos báját, hangulatát egy pohár enyedi bor mellett, a költővel együtt mondhassa: „Enyedi csend, te régi, drága, tiszta, / rád gondoltam és álmodtalak.”