Káosz

Egy nem sokkal halála előtt megjelent interjúban az író beismerte: „...Igaz..., évről évre komorabbak a szövegeim, mert évről évre elviselhetetlenebb a világ... Aki ebben a világban és ilyen kilátások mellett képes napfényes novellát, regényt, drámát írni, az vagy nem normális, vagy csak mélységes tiszteletet érdemel mindannyiunk részéről.”
A hátrahagyott novellákat tartalmazó kötet írásai sem „napfényes novellák”. Egyikük címe: XX–XXI. századi aberrációk – s ez a cím talán ennek az egész világnak meghatározója lehet.
A külső tér, amelyben lejátszódnak, valóságos (vagy inkább a valóság elemeire épül), de ebben a térben valóságfeletti dolgok történnek a szereplőkkel.
Sigmond hősei legtöbbször sebzett lelkű emberek, akik sebeik fájdalmát kivetítik a körülöttük lévő világra, s önnön belső sérüléseikért azon állnak bosszút, sokszor értelmetlenül, sokszor öncélú módon. Torzult lelkek, akiket az átélt borzalmak tesznek ilyenekké, de akikben, valahol a mélyben mégis ott él a szépre, jóra vágyó ember. Szeretet és igazságérzet önnön ellentétébe fordul ezekben az írásokban, s miközben az ember kiutat keres belőle, mind mélyebbre süllyed a posványba. Elviselhetetlen ez a világ – mondják –, lelkükbe azonban egy-egy pillanatra bevilágít a fény. Megjelenik – sőt egyre gyakoribb – a Krisztus-motívum. Ő, a Megváltó lehet az, aki ezt a fényt visszahozza a gyötrődő emberiség lelkébe.