Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói. – Alphonse Karr

Könyvkereső


Ha beírta a keresőszót nyomjon Entert!

Szerzők

még több szerző...

Lektorok

még több lektor...

Könyvek / Történelem, Ismeretterjesztő, Építészet / Egyetem/főiskola, Pedagógusok, Általános /

A kolozsvári Farkas utca

Művelődéstörténeti barangolás

A kolozsvári Farkas utca
Szerző Vincze Zoltán
Lektor Kovács András dr.
Kiadó Stúdium Kiadó
Kiadás éve 2013
ISBN 978-973-643-207-1
Formátum 120 oldal, A5 (14,8 x 21 cm), színes
 
  30 RON
  

Talán sehol a világon ötszáz lépésnyi távolságon nem tömörül annyi szellemi erő, mint ezen a hársfaillatú, ódon és mégis örök ifjú helyen: három középiskola, az egyetem, az első magyar kőszínház, az állami levéltár, a Mátyás korabeli gótikus templom. A középkori falak védelmet nyújtottak egykoron a belső értékeknek, a belső szellemi várfalnak is. Az előbbiek elvesztették gyakorlati jelentőségüket, az utóbbiak, az iskolák és az intézmények megmaradtak az eredeti rendeltetésüknél: Erdély ifjú nemzedékeinek nevelésénél, általuk pedig a mindenkori jövő építésénél.

Tartalomjegyzék

A FARKASOK UTCÁJÁTÓL A SZELLEM HAJLÉKÁIG
FARKAS UTCÁN VÉGESTELEN-VÉGIG
Egyetem (Torda) utca
Szűz Mária (Szentháromság)-szobor
Egyetem utca 5. szám – Szentháromság vagy piarista templom
Egyetem utca 7–9. szám – Jezsuita rendház és nemes ifjak konviktusa
Egyetem utca 10. szám – Báthory–Apor Szeminárium
Farkas utca 1. szám – Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Az Erdélyi Iskola szoborcsoport
Farkas utca 2. szám – Báthory István Elméleti Líceum

Kapcsolódó termékek

Hantz Lám Irén:
Nagyenyed szóban-képben
Nagyenyed szóban-képben
34,5 RON
Panni, Dani meg a többiek...
22,5 RON
Erdély természeti csodái
37,5 RON
Fórizs Enikő és mások:
Descoperă Clujul medieval!
Descoperă Clujul medieval!
28 RON
Kiss Bitay Éva:
Rejtelmes állatvilág
Rejtelmes állatvilág
22,5 RON
Antal Attila (red.) és mások:
Atlas istoric școlar – clasele IX–XII
Atlas istoric școlar – clasele IX–XII
29 RON
Antal Attila (szerk.) és mások:
Történelmi atlasz
Történelmi atlasz
20 RON

Felhasználói fiók



Regisztráció
Jelszóemlékeztető

Bevásárlókosár

A kosár üres.

Hirdetések


Keressen minket a facebook-on is.


Az Ábel Kiadó könyvei megrendelhetők a SEAP-on, az e-licitatie.ro honlapon.

Az Ábel Kiadó rendelkezik CNCSIS-akkreditációval. Bővebb információért kattintson ide: www.cncsis.ro


Az Ábel Kiadónál megjelent könyvek egy része nem született volna meg TÁMOGATÓINK anyagi segítsége nélkül. Köszönet illeti őket:

Weblap.ro