Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk, az egy egész óceán. – Isaac Newton

Könyvkereső


Ha beírta a keresőszót nyomjon Entert!

Kiadók

Szerzők

még több szerző...

Lektorok

még több lektor...

Könyvek / Magyar nyelv és irodalom, Egyéb / Általános /

Magyar szó Erdélyben I.

Visszaemlékezés

Magyar szó Erdélyben I.
Szerző Adorjánné Weress Margit
Kiadó Polis Kiadó
Kiadás éve 2018
ISBN 978-606-542-072-4
Formátum 364 oldal, 14,5 x 20,5 cm, fekete-fehér, keménytáblás
 
  39 RON
  

Reményik Sándornak A műhelyből című, 1924-ben megjelent kötete egy olyan verset is tartalmaz (Azt mondják... a címe), amelynek címe alatt egy név van ajánlásul: „Weress Margitnak”. A versolvasó ilyen nagy időtávolból általában átsiklik az ilyesfajta dedikációkon, pedig ez esetben mögötte egy gazdag élet, egy érdekes személyiség rejtőzik.
Hogy ki ő – erre derül fény ebből a visszaemlékezésből.
Weress Margit Tordán született, magyar-német szakos tanárnő volt, s az első kisebbségi évek idején Nagyenyeden Áprily Lajosnak tanártársa. Rajta keresztül ismerkedett meg Reményik Sándorral is, s főképp kettőjük verseit előadva vált ismertté az épp csak bontakozó erdélyi magyar irodalmi életben. Ennek több mint félszáz levél őrzi a tanúbizonyságát az Áprily- és Reményik-hagyatékban, s mostantól kezdve immár ebben a visszaemlékezésben is, amelyet Áprily biztatására az 1960-as években vetett papírra.
Visszaemlékezéseinek most megjelenő első kötetében egyelőre csak gyermek- és ifjúkorának évei elevenednek meg: az első világháború előtti évtizedek tordai világa, egy tisztes polgári életforma, amely gyermekkorában őt is körülölelte, s az első kolozsvári (majd gráci) egyetemi évek, amelyekre már a háború vetette árnyékát.
A további kötetekben, élete fonalát követve, eljutunk majd Budapestre, Nagyenyedre, Segesvárra, Székelyudvarhelyre, ahol az 1950-es évekig tanított a református tanítónőképzőben és a kollégiumban, s részleteiben tárul fel számunkra az a kor, amelyben először tudatosult bennünk, hogy milyen sorsdöntően fontos kisebbségi életünkben a magyar szó Erdélyben.

Tartalomjegyzék

Berényi Károly: Bevezető, mely egyben magyarázat is

Előszó

I. rész. Gyermekkor (1894–1908)
Iskoláskor

II. rész. Serdülőkor (1909–1913)

III. rész. A „nagyleány”. Egyetemi évek 1. (1914–1916)

Kapcsolódó termékek

Átutazóban Kolozsváron
-20%
17,5 RON
14 RON
Csengő-bongó szavaink
-21%
21,5 RON
17 RON
Fekete fény (2) • Odaát.
36 RON
Dániel Károly:
Csak még egy percet!
Csak még egy percet!
-21%
21,5 RON
17 RON
Szabó T. Anna:
Határ.
Határ.
44 RON
Fazekas Tamás (szerk.) és mások:
Irodalmi atlasz az 5–12. évfolyam számára
Irodalmi atlasz az 5–12. évfolyam számára
22 RON
Mesketék
-21%
17 RON
13,5 RON
Vadkéken táncoló elefántok
-20%
20 RON
16 RON

Felhasználói fiók



Regisztráció
Jelszóemlékeztető

Bevásárlókosár

A kosár üres.

Hirdetések


Keressen minket a facebook-on is.


Az Ábel Kiadó könyvei megrendelhetők a SEAP-on, az e-licitatie.ro honlapon.

Az Ábel Kiadó rendelkezik CNCSIS-akkreditációval. Bővebb információért kattintson ide: www.cncsis.ro


Az Ábel Kiadónál megjelent könyvek egy része nem született volna meg TÁMOGATÓINK anyagi segítsége nélkül. Köszönet illeti őket:

Weblap.ro